Wedding Season
27
Induljunk el
KÖZÖSEN AZ ÚTON
Egy esküvő megszervezése az egyik legizgalmasabb időszak egy pár életében – ugyanakkor rengeteg döntéssel, szervezéssel és apró részlettel jár. Jól tudjuk, mennyi időt, energiát és odafigyelést igényel, ezért hisszük, hogy a mi feladataink sem csupán az esküvő napján kezdődnek.
Mi már az első beszélgetéstől azon dolgozunk, hogy minél több terhet levegyünk a vállatokról. Az évek során kialakított, átgondolt folyamataink végigvezetnek Benneteket az esküvőig vezető úton: segítünk eligazodni a teendők között, megosztjuk tapasztalatainkat, hasznos tanácsokat adunk, és minden fontos kérdésben számíthattok ránk.
Számunkra nem egyetlen napról szól ez az együttműködés, hanem egy közös útról. Egy olyan útról, amelynek minden állomása azért van, hogy az esküvőtök napján már ne a szervezésen járjanak a gondolataitok, hanem egymásra figyelhessetek.
A célunk egyszerű: szeretnénk, ha a Nagy napot valóban megélhetnétek. Hogy önfeledten nevessetek, meghatódjatok, átöleljétek a szeretteiteket, és minden pillanatot úgy éljetek át, ahogyan azt hónapok óta elképzeltétek.
Mi pedig ezalatt csendben a háttérben dolgozunk, mert pontosan tudjuk, hogy a legértékesebb fotók nem csak a nagy pillanatokból születhetnek. Legalább annyira fontosak azok az apró, megismételhetetlen részletek is, amelyek együtt adják vissza a nap valódi hangulatát.
Az izgatott készülődés csendes percei. Egy szülői ölelés amiben benne van egész addigi közös életetek minden közösen megélt emléke. Az első pillantás, amikor életetek szerelme ott áll előttetek. Egy arcon végiggördülő könnycsepp. A barátok önfeledt nevetése. Az a felszabadult érzés, amikor a számotokra legfontosabb emberek gyűrűjében, egyámásba feledkezve táncoltok és egyetlen pillanatra megszűnik körülöttetek a világ.
Ezek lesznek azok a pillanatok, amiket az esküvői képeiteket nézegetve akár hosszú évek múlva is újra átélhettek.
Induljunk el közösen ezen az izgalmas úton!
01Ajánlat kérés
A megkeresésetek alapján kiküldjük az ajánlatunkat és egy részletes tájékoztatót minden lényeges tudnivalóról.02Foglalás
A foglalás egy online felületen történik. Elfogadást követően a rendszerünk perceken belül továbbítja Nektek a szerződést.03Találkozó
Ha a szerződéssel mindent rendben találtok, akkor egyeztetünk egy személyes/online találkozót, ahol lehetőségünk lesz személyesen is megismerkedni és átbeszélni az esküvőtökkel kapcsolatos elképzeléseteket.04Szerződés
Amennyiben bizalmat szevaztok nekünk, a találkozó végén sort kerítünk a szerződés aláírására és az előleg átadására/átvételére.05Szervezés
Elindul a tervezés és a menetrend csiszolása. A folyamat közben többször is küldünk Nektek a fotózással/videózással kapcsolatos hasznos információkat. Pl.: Hogy érdemes kialakítani a helyszíneket, hogy fotón is szépen mutassanak. Hogyan készüljetek a jegyesfotózásra stb.06Jegyesfotózás
Remek alkalom, hogy még közelebbről megismerjük egymást és Nektek is hatalmas segítség lesz, hogy leküzdjétek a kamera előtti lámpalázat.07Esküvő
Ezen a napon már semmi mással nem kell foglalkoznotok csak egymással. Sírjatok, nevessetek, éljétek meg minden pillanatát!08Sneak Peek
Az esküvő utáni héten rögtön kaptok egy 50-100 db képből álló válogatást a legjobb pillanatokból.09Átadás
Legkésőbb 90 napon belül megkapjátok a végleges anyagot is.
Jegyesfotózás
CSAK LAZÁN
„Nem szeretünk fotózkodni…”
„Nem vagyunk fotogének…”
Ismerősen hangzik? Akkor jó eséllyel a jegyesfotózás éppen Nektek szól.
De mi is történik ilyenkor valójában?
Kiválasztunk egy gyönyörű helyszínt, ahol egy kis időre magatok mögött hagyhatjátok a hétköznapok rohanását. Kiszakadtok a szervezésből, a feladatlistákból, a folyamatos pörgésből, és végre csak egymásra figyelhettek.
Az első néhány perc izgalma szinte észrevétlenül elillan. Egyszer csak azon kapjátok magatokat, hogy kéz a kézben sétáltok egy erdei ösvényen, önfeledten nevettek egy közös viccen, vagy éppen egymásra néztek úgy, ahogyan azt a legelső randik idején tettétek. Ezekből a természetes, őszinte pillanatokból születnek azok a képek, amelyek igazán Rólatok szólnak.
A jegyesfotózás közben mi is megismerjük egymást. Megtapasztaljátok, hogyan dolgozom, én pedig azt, hogyan érzitek magatokat a kamera előtt. Mire elérkezik az esküvő napja, már nem egy idegen fotós áll Veletek szemben, hanem egy ismerős, akiben megbíztok.
És hogy mire készüljetek? Merev pózok és kínos vigyorgás helyett valami egészen másra. Sok sétára, egy kis futásra, forgásra, pörgésre, összebújásra, nevetésre és rengeteg közös élményre. Egy könnyed, felszabadult délutánra, amelynek végén nemcsak gyönyörű fotókkal, hanem egy újabb közös emlékkel is gazdagabbak lesztek.
A legjobb fotók nem a pózokról szólnak,
hanem arról, hogy önmagatok lehettek.
Az út ami mögöttünk van
év tapasztalat
Több mint
esküvő
átadott fotó
Menyasszony
KÉSZÜLŐDÉS
Induljon a nap...
Egy esküvő megszervezése az egyik legizgalmasabb időszak egy pár életében – ugyanakkor rengeteg döntéssel, szervezéssel és apró részlettel jár. Jól tudjuk, mennyi időt, energiát és odafigyelést igényel, ezért hisszük, hogy a mi feladataink sem csupán az esküvő napján kezdődnek.
Mi már az első beszélgetéstől azon dolgozunk, hogy minél több terhet levegyünk a vállatokról. Az évek során kialakított, átgondolt folyamataink végigvezetnek Benneteket az esküvőig vezető úton: segítünk eligazodni a teendők között, megosztjuk tapasztalatainkat, hasznos tanácsokat adunk, és minden fontos kérdésben számíthattok ránk.
Számunkra nem egyetlen napról szól ez az együttműködés, hanem egy közös útról. Egy olyan útról, amelynek minden állomása azért van, hogy az esküvőtök napján már ne a szervezésen járjanak a gondolataitok, hanem egymásra figyelhessetek.
A célunk egyszerű: szeretnénk, ha a Nagy napot valóban megélhetnétek. Hogy önfeledten nevessetek, meghatódjatok, átöleljétek a szeretteiteket, és minden pillanatot úgy éljetek át, ahogyan azt hónapok óta elképzeltétek.
A készülődés nem csupán a sminkről és a frizuráról szól, hanem azokról a pillanatokról, amikor először igazán beléd hasít a felismerés:
ma férjhez mész.
Vőlegény
KÉSZÜLŐDÉS
Induljon a nap...
Egy esküvő megszervezése az egyik legizgalmasabb időszak egy pár életében – ugyanakkor rengeteg döntéssel, szervezéssel és apró részlettel jár. Jól tudjuk, mennyi időt, energiát és odafigyelést igényel, ezért hisszük, hogy a mi feladataink sem csupán az esküvő napján kezdődnek.
Mi már az első beszélgetéstől azon dolgozunk, hogy minél több terhet levegyünk a vállatokról. Az évek során kialakított, átgondolt folyamataink végigvezetnek Benneteket az esküvőig vezető úton: segítünk eligazodni a teendők között, megosztjuk tapasztalatainkat, hasznos tanácsokat adunk, és minden fontos kérdésben számíthattok ránk.
Számunkra nem egyetlen napról szól ez az együttműködés, hanem egy közös útról. Egy olyan útról, amelynek minden állomása azért van, hogy az esküvőtök napján már ne a szervezésen járjanak a gondolataitok, hanem egymásra figyelhessetek.
A célunk egyszerű: szeretnénk, ha a Nagy napot valóban megélhetnétek. Hogy önfeledten nevessetek, meghatódjatok, átöleljétek a szeretteiteket, és minden pillanatot úgy éljetek át, ahogyan azt hónapok óta elképzeltétek.
A készülődés nem csupán a sminkről és a frizuráról szól, hanem azokról a pillanatokról, amikor először igazán belés hasít a felismerés:
ma férjhez mész.










